Ehhez a naphoz egy népszokás kapcsolódik, a májusfa állítása.

A májusfa (vagy régiesen: májfaí) a természet újjászületésének szimbóluma, az ifjúság tavaszi szokásainak Európa-szerte ismert szimbolikus kelléke általában nyírfából, a székelyeknél fenyőfából. A májusfát jakabfának is nevezték. Olykor nem sudár fával, hanem gallyakkal jelképezik.

A májusfát vagy májfát csoportba szerveződve állították a legények a lányoknak, akiknek ez nagy megtiszteltetés volt. Magas, sudár fák voltak erre alkalmasak, melyeket a kerítésoszlophoz rögzítettek éjjel vagy kora hajnalban. Általában színes szalagokkal, étellel-itallal is díszítették. Legtöbbször az udvarló legény vezetésével állították a fát, de egyes községekben a rokonlányoknál is állítottak a legények. Gyakran a közösségeknek is volt egy közös fája, aminek a kidöntését ünnepély, és táncmulatság kísérte. A lányok viselkedése szinte falvanként változott. 

Ezen a napon van a munka ünnepe is. 

Előzményei egészen a brit ipari forradalomig nyúlnak vissza, amikor is egy gyártulajdonos, Robert Owen 1817-ben megfogalmazta és közzétette a munkások követelését, benne többek között az addig 10-16 órás munkaidő nyolc órára csökkentését, a hangzatos „nyolc óra munka, nyolc óra rekreáció, nyolc óra pihenés” (Eight hours labour, Eight hours recreation, Eight hours rest) szlogennel.

A követelés érvényre juttatása végett több kisebb tüntetést, illetve sztrájkot is tartottak, azonban a mozgalom hamar kifulladt, mert törvényi szabályozás híján ezeket az alkalmazottakat hamar elbocsátották és más gyárak sem voltak hajlandóak felvenni őket.

1886. május 1-jén a chicagói munkás szakszervezetek sztrájkot szerveztek a nyolc órás munkaidő bevezetéséért. A többnapos tüntetés-sorozaton és a sztrájkokban 350 ezer munkás vett részt. Az esemény negyedik napján a helyi anarchista vezetők a Haymarket Square-re tiltakozó nagygyűlést hívtak össze, ekkor azonban a tüntető munkások közé vegyült anarchisták egy bombát dobtak a kivezényelt rendőrök közé, akik viszonzásul azonnal tüzet nyitottak. Több tucat sebesült maradt a helyszínen, akik félve a letartóztatástól nem mentek kórházba. Az esemény során összesen 11 ember (7 rendőr és 4 tüntető) vesztette életét, a későbbi perek során pedig nyolc szocialista-anarchistát állítottak bíróság elé 

1889. július 14-én Párizsban megalakult a II. Internacionálé (a munkásság szervezeteinek nemzetközi egyesülése volt), melyen úgy határoztak, hogy a három évvel korábbi chicagói tüntetés kezdetének negyedik évfordulóján, a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonuljanak fel országszerte a nyolc órás munkaidő bevezetéséért, ahol az még nem történt meg, illetve a nemzetközi szolidaritás kifejezéséért. A tüntetések az Amerikai Egyesült Államokban olyan jól sikerültek, hogy a II. kongresszuson, 1891-ben, május elsejét hivatalosan is a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánították.